A trendek jönnek-mennek, és ez nincs másképp a lakberendezési preferenciák alakulásában sem. Kevesen tudják azonban, hogy a választott stílus honnan eredeztethető, mi a háttere, illetve mik azok a befolyások, amelyek hatására kialakult.
Ebben a hónapban blogunk témája a vintage konyhák, ezért jónak láttuk, hogy Titeket is bevezessünk az említett irányzat történelmébe.
Hogyha felütünk egy magyarázó szótárat, a vintage címszó alatt nehezen találunk bármiféle utalást a lakberendezésre. Ennek az az oka, hogy a szó a francia “ventage” kifejezésből ered, és elsősorban egy időszakban termelt borokra vonatkozik, olyan értelemben, hogy “az egy jó évjárat” volt. Innen szivárgott be a kifejezés elsősorban az öltözködésbe, így a ma is divatos vintage stílus az elmúlt 20-30 évben meghódította Amerikát és az Egyesült Királyságot, majd Európát is. Az ok? Elvágyódás egy egyszerűbb, otthonosabb világba.
No de mikor beszélünk vintage konyháról?
Ezen a téren megoszlanak a vélemények. Elviekben az számít vintage darabnak, ami legfeljebb 100, minimum 20-30 éves, de mégis elsősorban az 50-es, 60-as években gyártott bútorok, dekorelemek tartoznak ide.
Szűk értelmezésben így a ma gyártott bútorok nem számítanak vintage-nek, elviekben retrónak kéne hívni, de mind tudjuk, hogy a közbeszédben a retro szónak más a hangulata… Illetve a lassan 60-70 éves bútorok, még ha gyönyörűek is, kevésbé illeszthetőek be a mai ember életritmusába, ami sokkal inkább igényli a rugalmasságot, előnyös térkihasználást stb, mint valaha.
De akkor miért látjuk szinte mindenhol ezt a kifejezést, amikor vásárolni indulunk? Nyilvánvalóan nem a szűk értelemben vett vintage darabokat lehet egy olyan kortárs üzletben megvásárolni, mint egy régiségkereskedésben. Ezek a bútorok minden olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek megdobogtatják a régiségkedvelők szívét, és még használni is öröm őket, hiszen fel vannak szerelve egy csomó korszerű kvalitással, mint a ledes kijelző, beépített villanyok, a teret is maximálisan ki lehet használni stb stb.
A cikksorozatunk elején már beszéltünk arról, hogy milyen különbségek rejlenek a vintage irányán belül. Most viszont érdemes ismét szót ejtenünk róluk, ugyanis sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy leszűkítjük csak egy irányvonalra, pedig a vintage stílusnál talán nincs is variálhatóbb. Tekinthetjük ezt a lakberendezés olvasztótégelyének: bármilyen korra emlékeztethet minket, de mégis van két olyan irány, amelyek dominálják a terepet.
A romantikus vintage világa szemgyönyörködtetően lágy, egyszerre árasztja magából a francia eleganciát és az erdőszéli házikó otthonosságát. Teszi ezt a puha, pasztell elemekkel, amelyek talán már mindenkinek ismerősek akár instagramról, akár Pinterestről.
A modern vintage ehhez képest “vadabb”, vagy talán szerencsésebb merésznek hívni. Az 50-es években elterjedt mid-century modern köszön vissza, a letisztultság, skandináv vonalvezetés, ugyanakkor amerikai vibráló optimizmussal letarolta a két kontinenst, USA-t és Európát. Valószínűleg Dániában talált igazán otthon, itt születtek leginkább a későbbi modern vintage elődjeinek nevezhető bútorok.
Bármi is rezonál a felsoroltakból a Te elképzeléseiddel, a CLIFF Konyhák között biztos megtalálod azt, ami az otthonod későbbi díszét jelenti majd. Amellett, hogy a vintage stílust képviselik, a legkorszerűbb eszközöket is megtalálod bennük. Vedd fel velünk a kapcsolatot bizalommal!
Ha az olvasottak felkeltették az érdeklődésedet, kövess minket instagramon és facebookon, hogy időben értesülj a következő cikkekről! Ha pedig hasznosnak találtad az információkat, oszd meg egy ismerősöddel! 🙂
Forrás: https://cliffhome.hu/vintage-story-stilus-es-eleterzes/